Azt olvastam Szendi Gábor egy cikkében, hogy a lisztben található glutén és még néhány társa okozhat meddőséget és vetélést is.  Bár kedvelem Szendi Gábort, de a Paleolit táplálkozást nem akartam magamévá tenni az istennek sem, mivel a gabonaneműeket is üldözi. Nekem meg nagyon mélyen bevésődött az agyamba, hogy a teljes kiőrlésű gabonák micsoda értékeket tartalmaznak! És nem mellesleg, nem akartam lemondani a finom kenyerekről, süteményekről, tésztákról. No, de mostanában már több helyről is szembejön velem ez a dolog, és muszáj elgondolkodnom rajta. Egyre nő a lisztérzékenyek száma. Ez egy allergia, ami sok esetben nem is ismerhető fel, azonban a belső szervek igencsak nagy küzdelem árán igyekeznek kordában tartani az ártalmas anyagok okozta károsodások fokozódását. Nem akarok továbbra sem állást foglalni ebben a kérdésben, de az biztos, hogy akinél akár csak halványan felmerül ilyesminek a gyanúja, az jól teszi, ha utánajár, vajon nem a glutén a bűnös a különböző tünetekben, és akár az ismétlődő vetélések hátterében nem ez áll-e?

Egy egyetemi hallgatótársam mesélte sok éve, hogy amikor a gyermekei megszülettek, akkor sokáig szülés utáni depresszióban szenvedett, és hogy ebben a nehéz időszakban egyetlen dolog segített neki, a zenehallgatás. Méghozzá, mindig ugyanazt a zenedarabot hallgatta megunhatatlanul: Beethoven hegedűversenyét. (Hegedűre csak ezt az egy darabot írta, ezért nincs is különösebb neve, mint Violin Concerto.) Azért jutott ő eszembe, mivel én 2-3 éve kaptam egy klassz fejhallgatót a nagyfiamtól ajándékba, és azóta nagy zenehallgató lettem, és pár hónapja kitaláltam, hogy sokáig egyetlen zeneszámot fogok hallgatni esténként. Azért, mert kíváncsi vagyok, mi fog történni akkor, ha a megismerésben egyre mélyebbre és mélyebbre jutok. De melyik legyen a kiválasztott zene? Akkor jutott eszembe ez az egyetemi hallgatótársam, és az általa kedvelt zenedarab. Most hónapok óta ezt hallhatom, illetőleg a CD-n még ez is rajta van: Two romances.

Sokszor eszembe jut közben, hogy vajon hogyan segített ez annak a depressziós anyának? Mit élhetett át közben? És vajon ha ajánlom gyászoló embereknek, hogyan hat ez rájuk is? A magam tapasztalata az, hogy nemigen létezik bármi is, ami képes a fejből kiirtani a kínzó gondolatokat, legalábbis hosszú távon. Nekem is bejönnek a gondolataim közé a problémáim is, amiket aztán képes vagyok agyalni, bármilyen felemelő is a zene, amit hallgatok. Ugyanakkor sokszor képes vagyok a figyelmemet összpontosítani a zenére, és akkor tényleg felszabadulást hoz, és csodálatos élményeket. És ez, hogy ugyanazt hallgatom most már hónapok óta, ez különösen egy érdekes megtapasztalás, napról-napra kibomlik számomra a zene részleteiben rejlő szépsége, és olyan gondolatok kezdtek el foglalkoztatni, ami még soha nem jutott eszembe. A zeneszerző személye és munkája kezdett érdekelni. Hogyan alkot meg vajon egy ilyen művet? Hogyan születik meg a fejében az alkotás, hogyan tervezi meg az egyes hangszerekre jutó részeket?

Napok óta gondolom, hogy le kellene ide is írnom a blogba, mert hátha valakit arra inspirál, hogy ezzel segítsen magán a gyászában.

Egy gyászolóknak szánt könyvön dolgozom, és ilyenkor nagyon beletemetkezem a munkába. Ez nem lenne baj, csak az a baj, hogy közben elmaradnak fontos dolgok, mint például ez a blog írás. A könyv egyébként nem babájukat elveszített szülőknek nyújt majd segítséget, hanem általános gyászról fog szólni, illetőleg lesz benne egy fejezet a válási gyászról is.  Talán októberben megjelenik a könyv.

Beszélgettem két külföldön élő apával is, akikkel az a tragédia történt, hogy meghalt a baba a huszonvalahanyadik héten az édesanyjuk pocakjában. Mivel ez olyan nyugati országokban történt, ahol más szokások vannak, mint itthon, ezért ők megkapták a kisbabát, hogy elbúcsúzhassanak tőle. Bár féltek a találkozástól, mindketten azt mesélték, aztán nagyon örültek, hogy megismerkedhettek a gyermekükkel. Hanem, amikor megkérdezték őket, milyen temetést kérnek, akkor nagyon megütköztek, hogy még egy ilyen tortúra is vár rájuk. Amúgy mindent a kórház szervezett, nekik csak el kellett menniük a temetésre. Különös hallani ezt, amikor nálunk azért megy a küzdelem, hogy megkaphassák a babát azok, akik szeretnék. Mivel hozzám inkább ez a panasz jut el, nem hallom azoknak a hangját, akiknek kifejezetten kedveznek a hazai szokások, hogy nem hárul olyasmi a szülőkre, amire nem vágynak, sőt, szorongással tölti el őket. Alighanem ebben a rettenetes helyzetben nehéz olyat tenni, amivel segíteni lehet, hiszen a szülők olyan állapotban vannak, hogy maguk sem tudják, mit szeretnének, vagy mi az, ami segítené őket a gyászukban. Persze az lenne a jó, ha beszélgethetnének már előre a szülőkkel, és ellátnák őket tanácsokkal, de  erre sajnos legtöbbször nincs mód a hazai gyakorlatban. Egyelőre, de azért már van fejlődés, hallok jó történeteket is a segítés megfelelő módjáról.

Október 15.-én van a Pregnancy and Infant Loss Remembrance Day, azaz a magzat és gyermek elvesztés napja, amelyhez már sok ország csatlakozott.  Szeretném, ha hazánk is csatlakozna, és itthon is meghonosodna az elveszített babákról való emlékezés napja. Ehhez az kellene, hogy legyenek aktív emberek, akik összefognak, és kisütik, hogyan is lehetne ezt megvalósítani? Konferencia, rendezvény, média nyilvánosság, stb.  Örülnék, ha csatlakozna hozzám az, aki úgy érzi, szívesen segítene ebben. Kellene egy jó név is, a direkt fordítás nem jó.

Októberben lesz szintén a Babahordozó Hét – csak egy héttel korábban. Onnan tudom, hogy éppen most kértek fel egy előadásra, vagy beszélgetésre a zárónapon, okt. 9.-én, 10-től 11.30-ig. Bővebbet a www.olbebaba.hu honlapon találsz információt, bár még nem sokat, mivel most indul a szervezés. Ha érdekel, gyere el, beszélgessünk!