Pár hónappal korábban csatlakoztam egy pszichoterápiás munkacsoporthoz.

Azóta több stábmegbeszélés is volt, kezdem megismerni a kollégákat és gondoltam, ajánlom ezt a jó kis csapatot, hiszen itt annyiféle segítségnyújtási lehetőség van, hogy mindenki megtalálhatja a hozzá legjobban illeszkedőt.  A Kodály körönd közelében van ez a stúdió, tehát központi helyen.

Honlapcím:  www.napszikra.hu

Nagyon sok anyával beszélgettem már, akik vetélés következtében elvesztették a várt kisbabájukat. Ahány ember, annyiféle gyászreakciót tapasztaltam. Olyanok is vannak, akik egy múló szomorúsággal napirendre térnek a történtek felett, és azt gondolják, ez belefér egy asszony életébe. Mások mélyen gyászolnak, sőt, bár ritka, de olyan is van, aki belebetegszik a szomorúságba – ismerek kényszerbetegségben szenvedő anyát például, aki a vetélés következtében vált azzá. Természetesen ott egyéb hajlamosító tényezők is szerepet játszottak.

Az, hogy ki hogy viseli ezt a veszteséget, függ attól is, hogy hány éves az illető anya, mennyi lehetősége van újabb gyermek vállalására, könnyen fogan-e meg, vagy nagyon nehezen, van-e már gyermeke. Az sem mindegy, melyik gesztációs hétben történik a vetélés, hiszen minél több időt tölt a baba az anya méhében, annál erősebb a kötődés, annál nehezebb a feldolgozás.

Azt tapasztalom, hogy azok a szülőpárok, akik alapvetően életigenlőek, az élethez pozitívan, bizalommal viszonyulnak, könnyebben elfogadják, hogy az élet részét képezik a veszteségek is, és ezzel együtt kell élnünk. Tudomásul veszik, hogy rossz dolgok nem csak mással történnek, hanem bizony mindenkivel.

Nem mindenki rendelkezik azonban ekkora erővel, azoknak esetleg több segítségre van szükségük. Ezt elsősorban a környezet adhatja meg, de felkereshető segítő hivatású szakember is.

Az úgynevezett miss AB,  amikor méhen belül elhal a magzat és műtéti úton el kell venni.  Ez egy nagyon megterhelő procedúra, nem műtéti értelemben, hanem elsősorban lelkileg. Részben a váratlansága miatt, nincs idő felkészülni rá, nincs idő felfogni sem, hogy a várt kisbaba meghalt, oda a remény, az álom, a boldogság, és máris menni kell egy műtétre.  Az anyákban ott él a ragaszkodás, a védelem vágya a baba iránt, a műtét pedig éppen ellenkezőleg, kiszakítja, elveszi, elragadja, végleg megfosztja a babájától. A kegyetlen hír után – meghalt a magzat – inkább védelemre,  akol-meleg pihepuhaságra vágyna, nem pedig kórházi műtő rideg közegére, idegen emberek közé – még ha szeretetteljesek is – és ráadásul egy leendő műtét szorongásában.  Gyász szempontjából nem is kezdődik a gyász folyamata, majd csak a kórházból való hazatérés után, ahol nem csak a kisbaba elvesztését kell feldolgozni, hanem magának a műtétnek a negatív lelki hatásait is. Hozzáteszem, a műtét kis kockázatú, humánus, fájdalom mentes, sokkal inkább a lelki része megterhelő, mint a beavatkozás. Az anyák a körülményekről szoktak panaszkodni, például, hogy látniuk kellett egészséges babákkal vajúdó anyákat, újszülötteket, vagy hogy a műtőben kiszolgáltatottnak érezték magukat.

A gyász feldolgozása szempontjából szerepe van az egészségügyi személyzet hozzáállásának, ahol kedvesek, együtt érzőek, támogatóak, ott az anyákban nem gyűlnek össze elkerülhető keserűségek az átéltek során.  A hazatérés után pedig a férj szerepe nagy – aki azonban maga is elszenvedte a veszteséget – és a családtagok, barátok hozzáállása.

A következő kisbaba fogantatásával érdemes várni fél évet, vagy akár egy évet is – attól függően, mikor érzi magát a szülőpár lelkileg is felkészültnek egy újabb kisbaba fogadására.