Sorsfordító gyerekek

Singer Magdolna – Szabolcs Judit
Sorsfordító gyerekek
Jaffa Kiadó, 2011
Remény és csalódás, megbékélés és gyötrelmes szembesülés végeláthatatlan sorozatán bukdácsolnak végig azok a családok, amelyekben sérült gyermek születik. Az elfogadás folyamata nehéz, és a családok sokszor magukra maradnak a gondjaikkal. Ha képesek is feldolgozni az első traumát, a szemmel látható vagy később jelentkező nehézségek naponta emlékeztetik őket a veszteségre. A szülők ilyenkor legtöbbször kétségbeesetten keresik a segítséget: időt, energiát, pénzt nem sajnálva, önfeláldozó módon hordják gyermeküket a legkülönbözőbb terápiákra és fejlesztésekre, azt remélve, hátha behozza a lemaradását. Közben azonban sokszor elfelejtenek játszani, örülni − egyszerűen szeretni.
A szerzőpáros, SINGER MAGDOLNA mentálhigiénés szakember és SZABOLCS JUDIT gyógytornász-terapeuta megpróbál kiutat mutatni ebből az útvesztőből. Kötetükben a sérült gyermekek és az őket nevelő szülők szívszorító és egyben felemelő vallomásai mellett szót kapnak a szakemberek is: neves orvosok fejtik ki véleményüket a korai fejlesztés kérdéséről, majd Szabolcs Judit holisztikus szemléletével, alapelveivel és tapasztalataival ismerkedhet meg az olvasó.
A könyv segítséget nyújt a bajba jutott szülőknek, de mindenekelőtt egy egészen másfajta szemléletre tanít: elfogadásra, örömre, önátadásra és az életbe vetett bizalomra.
Júlia vagyok, és válok
Singer Magdolna
Júlia vagyok, és válok
Garbó Kiadó, 2010
Minden Júlia vágya, hogy megtalálja a maga Rómeóját. Amikor megtalálja, azt hiszi, révbe ért, csak a halál választja el őket, hiszen válni mindig csak mások válnak.
Így gondolták a regényben a „Névtelen válók” csoportjának tagjai is, akiknek az első és legfontosabb feladata bevallani, hogy igenis válnak. Júlia vagyok, és válok – ismerte el a regény hősnője is, és ezzel kezdetét veszi a lélek utazása.
Júlia véget nem érő, fáradságos töprengéssel, szigorú önreflexióval vizsgálja házasságának húsz évét. A megtagadás, megaláztatás fájdalma, az önértékelési válság, nárcisztikus sérülés, kétségbeesés odáig taszítja, hogy meglepve ismeri fel magában a bosszúvágyat, a pusztító dühöt és a rosszindulatot is. A gyász útja kegyetlen önismereti út is egyben, akarva, akaratlan szembetalálkozik saját árnyékszemélyiségével, azzal, akit ötvenes éveire sem ismert meg önmagában. Tétován bolyong lelkének útvesztőjében, és még abban sem biztos, miért válik. Vajon tényleg a szeretetvesztés fájdalma kényszeríti változtatásra, vagy esetleg valami más? Nem lehetséges-e, hogy a házasságában oly reménytelenül elveszített önmaga megtalálásának kényszerítő ereje az, ami a válás felé taszítja?
Júlia végigmegy a gyász kegyetlen stációin, hogy aztán a harag mindent befedő vastag rétegén átgázolva megtalálja az elveszített szeretetet. Ekkor képessé válik felismerni, majd elsiratni a veszteséget, és ezáltal eljutni az elfogadásig.
A krízisek veszélyek és esélyek is egyben, olyan sorsfordítók, amelyben ott rejlik a választás és változás lehetősége. Júlia nem marad az áldozatszerepben, hanem felvállalja saját felelősségét, és ezzel esélyt ad magának az újrakezdésre.
A szerző nem csak íróként, de gyásszal foglalkozó mentálhigiénés szakemberként is a lélek ismerője, ezért az izgalmas, fordulatokban is bővelkedő regény legfőbb erénye, hogy valódi lélektani drámát mutat be Júlia sorsán keresztül. Az elengedés nehéz lelki folyamatának hiteles érzékeltetésén túl abban is segítséget nyújt a hasonló sorsúaknak, hogy megmutatja a reményt is, azt, hogy egy fájdalmas szakítás akár egy jobb, gazdagabb élet küszöbe lehet. Az újrakezdés hősies bátorsága pedig mindenki számára erőt adhat: akár válik, akár nem.
Vigasztalódás a gyászban
Singer Magdolna
Vigasztalódás a gyászban
Jaffa Kiadó, 2010
- 236 oldal
- Kötés: karton
- ISBN: 9789639971462
Egy szeretett hozzátartozó elvesztésének gyásza életünk legmegázóbb tapasztalata. A megfosztottság, kisemmizettség, reményvesztettség, harag, bűntudat, befejezetlenség érzései kínozzák a magára maradó személyt. A gyász viselése és a lelki egyensúly megtalálása komoly erőfeszítéssel járó feladat. Ehhez a hősies emberi teljesítményhez nyújt hatékony segítséget a kötet azzal, hogy ismerteti a gyászoló személyben zajló folyamatokat, felmutat különböző megküzdési módokat, valamint megindítóan szép és tanulságos interjúkkal erőt, bátorságot nyújt az olvasónak. A kötet rendkívüli értéke továbbá, hogy olyan jól bevált önsegítő gyakorlatokat is tartalmaz, amelyeket világszerte sikerrel alkalmaznak gyászolók támogatására. Singer Magdolna a gyász elismert hazai szakértője, számos thanatológiai témájú könyv és tanulmány szerzője. Csoportos és egyéni segítségnyújtással tíz éve támogatja a gyászolókat. Tapasztalatainak köszönhetően ezúttal egy egyedülálló könyvet nyújt át a veszteséget elszenvedett olvasóknak.
Áldatlan állapot
Singer Magdolna
Áldatlan állapot – Mi lesz velünk?
Jaffa Kiadó, 2008
- 204 oldal
- Kötés: félkarton
- ISBN: 9789639604612
Singer Magdolna könyve remélhetően megtöri azt a csendet, ami a rendellenesen fejlődő magzatok sorsának alakulását veszi körül. A reménnyel, örömmel, boldog várakozással teli áldott állapotból a várandós anya mély örvénybe zuhan, nincs kapaszkodó, segítség, támasz. Áldatlan állapot ez, szorongásokkal, kétségekkel, félelmekkel terhelt. A „modern taigetoszi” történetek feltárják a magzati diagnosztika örvendetes fejlődésének árnyoldalát is, átérezhetjük, milyen sors vár azokra a szülőkre, akik e fejlődés áldásának köszönhetően „időben” megtudják, hogy gyermekük rendellenesen fejlődik az anyaméhben. Sem a társadalom, sem az egészségügy nincs felkészülve ennek a kegyetlen élethelyzetnek a kezelésére. A szülők nem, vagy alig kapnak segítséget attól a pillanattól kezdve, amikor közlik velük a letaglózó hírt leendő gyermekük gyógyíthatatlan betegségéről. Olyan anyák is megszólalnak a kötetben, akik megváltak gyermeküktől, de szörnyű árat fizettek érte, és megszólalnak olyanok is, akik nem szakították meg terhességüket. Az utóbbiak közül találkozhatunk anyával, akinek tökéletesen egészséges gyermeke született, olyannal is, akinek a babája a születése után meggyógyult, de olyannal is, akinek meghalt a gyermeke vagy sérülten él. A témához hozzászól szülész, humángenetikus, neonatológus, pszichológus, pszichiáter és klinikai szociális munkás is. Az anyák érzelemtől fűtött, szubjektív beszámolói bizonyára túlzásokat és orvosi tévedéseket is tartalmaznak, de mindezek nem vonnak le értékükből, és a történeteket olvasva magunk is átélői leszünk az eseményeknek. Drukkolva, szorongva, felszabadultan örülve, sírva, megnyugodva – mikor merre kanyarodik a történet. Egy biztos, nem tudunk kívül maradni.
Asszonyok álmában síró babák
Singer Magdolna
Asszonyok álmában síró babák – születés és gyász
Jaffa Kiadó, 2006
- 192 oldal
- Kötés: karton
- ISBN: 9639604208
A kötet magzatukat, újszülött babájukat elveszített szülőkkel készített interjúkat tartalmaz. E beszélgetések főszereplői elsősorban azoknak ajándékozzák történetüket, akik hasonló veszteséget éltek át, de még vigasztalan szomorúságban élnek. Úgy gondolják, hogy nagy segítség lehet a sorstársak számára olyanokkal találkozni, akik már eljutottak oda, hogy képesek megmutatni, a szenvedésből igenis van kivezető út. De nem csupán a sorstársaknak nyújthatnak sokat a történetek. Az emberi sorscsapásokon való győzedelmeskedés mindenki számára erőt, vigaszt, lelki útravalót nyújthat, olyanoknak is, akik csupán a hétköznapi élet áramában küzdenek életük megpróbáltatásaival.
Partitúra
Singer Magdolna
Partitúra – Utolsó beszélgetés Polcz Alaine-nel
Jaffa Kiadó, 2007
- 192 oldal
- Kötés: félkarton
- ISBN: 9789639604452
A Partitúra című kötet Polcz Alaine életútját meséli el, tanítványa, Singer Magdolna segítségével, aki olyan kérdésekre is választ kap az írónőtől, amelyeket szinte alig érintett eddig valaki. A Partitúra az egyetlen teljes életútinterjú, amely Polcz Alaine utolsó napjait is megörökítette. A tanítvány és a mester, a gondoskodó és a beteg kapcsolatán túl mély barátságuk kialakulását is nyomon követhetjük. Különlegességét az adja, hogy a több éven át ívelő beszélgetések szövegét a szerzőnek volt lehetősége Polcz Alaine-nel közösen újra átgondolni. A végeredmény egyéni, megejtő hangulatú könyv, amely minden eddiginél hitelesebb képet rajzol az írónőről. „Hajnalban felkelt, boldogan kacagva mezítláb kiszaladt a harmatos fűbe, majd néhány kör után élvezkedve visszabújt a még meleg ágyba. Nyolcvankét éves volt ekkor, és egy önfeledt gyermek lakozott benne…” Singer Magdolna újságíró, mentálhigiénés szakember, a Magyar Hospice Alapítványnál végzett munkájáért 2002-ben Pro Sanitate kormánykitüntetést kapott. Legutóbb a Jaffa Kiadónál jelent meg kötete, Asszonyok álmában síró babák címmel.
Együtt lenni, együtt érezni
Singer Magdolna
Együtt lenni, együtt érezni. Önkéntes betegkísérés a hospice-ban
Összefoglalás · A szerző évek óta kísér haldokló betegeket önkéntes segítőként. Ebben a tanulmányban a betegágy melletti találkozások során szerzett kommunikációs tapasztalatait összegzi. Főbb kérdései, melyekre választ is kapunk: milyen motivációk alapján válik valaki önkéntessé, mi a szerepe munkájának, van-e helye az érintésnek és a humornak a haldokló mellett – és az, hogyan gazdagodhat az önkéntes e találkozások által.
„Útravaló
A boldogságot csak az bírja el, aki elosztja. A fény csak abban válik áldássá, aki másnak is ad belőle. Mert amikor bennünket elküldtek, az útrabocsájtó Hatalom így szólt: Rád bízok minden embert külön, kivétel nélkül mindenkit, segíts, adj enni, adj ruhát, mindenkire vigyázz úgy, mint magadra, és ne hagyd a sötétségben elmerülni. Amit szerzel, amit elérsz, osszad meg. Az egész világ a tiéd. Szabad vagy a kövektől az éterig. Ismerd meg, hódítsd meg, senki se tiltja, de jaj neked, ha magadnak tartod. Elbocsátlak téged is, mint mindenkit: felelős vagy minden emberért, aki veled él, s el kell számolnod minden fillérrel, amit magadra költesz, minden örömmel, amit magadba zártál, és minden boldog pillanattal, amit magadnak tartottál meg. Most eredj és élj, mert a világ a tiéd.”
(Hamvas Béla)
A rák jegyében
Singer Magdolna
A rák jegyében – Szubjektív napló egy rettegett betegségről
Magánkiadás, 1995
- ISBN: 9638107219
- 139 oldal
- Kötés: papír / puha kötés
Singer Magdolna ezzel az írásával többre taníthat, mint amit egy tudatos orvosi, lélektani vagy pszichoterápiás felkészítéstől valaha is várhatnánk; életpéldájával önmaga bizonyítja, hogy a rák felett is győztesek lehetünk, és az a legerősebb, akit már megkísértett a halál. Aki megküzdött a betegség veszedelmével, félelmével az több mint egykori önmaga, legyőzte saját gyöngeségeit is.
Lelke rajta
Jaffa Kiadó, 2009
- Oldalak száma: 190
- Borító: puhatáblás
- ISBN: 9789639604858
- Nyelv: magyar
- Kiadás éve: 2009
A tetoválás napjainkban reneszánszát éli. Kötetünkben neves pszichológusok, pszichiáterek mondják el véleményüket arról, mi motiválja a mai kor emberét, hogy kisebb vagy nagyobb, akár egész testrészeket beborító, többdimenziós, festményszerű alkotással díszítse magát. A valahova tartozás vágya, szembenállás, lázadás? Vagy egyszerű divatkövetés, utánzás? Esetleg önkifejezés, individualista törekvés? Az olvasó eközben sok más izgalmas kérdésre is választ kaphat, többek közt, hogy van-e a tetoválásnak szexuális felhívó jellege, okoz-e függőséget, vagy hogy van-e, aki a fájdalmat keresi, miközben egy motívumot varrat magára. A kötetben megszólaló tetováló mester az üzleti oldal titkaira is fényt derít, az év tetováló művésze segítségével megismerkedhetünk a jelenlegi irányzatokkal, a tetoválást viselő személyek vallomásai pedig ámulatba ejtenek bennünket őszinteségükkel és bátor önfeltárásukkal.
Pénzről nőknek
Lelkes Zoltán, dr. – Singer Magdolna
Pénzről nőknek – Beszélgetések a nők anyagi és lelki felemelkedéséről
Jaffa Kiadó, 2009
- Kötés: papír / puha kötés
- ISBN: 9789639604957
„Amivel itt foglalkozunk, semmi másról nem szól, mint elérni azt, hogy az élet különböző területein semmi ne kényszerítsen arra, hogy ha úgy érzem, valahol nem szabad maradnom, akkor is tovább kelljen vesztegelnem.”
Vajon miért vannak gyakran gátlások a nőkben a pénzzel kapcsolatban? Miért próbálja sok nő kerülni a pénzzel való kapcsolatot? Egyáltalán: milyen a nők pénzhez való viszonya? Ezekre és még egy sor elgondolkoztató és aktuális kérdésre nyújt válaszokat ebben a kötetben Dr. Lelkes Zoltán pénzügyi tanácsadó és Singer Magdolna újságíró. A könyvből megtudhatjuk, melyek egy nő elengedhetetlen tennivalói a pénzügyi egyensúly megtartásához, mi szükséges ahhoz, hogy a nők is sikeresek lehessenek a vállalkozások és befektetések terén – s így végül elérhetővé váljon, hogy soha ne kelljen választanunk a boldogság vagy a pénz között!
Ahogy a szerzők fogalmaznak: „Egyetlen nő sem engedheti meg magának, hogy ne valósítsa meg önmagát!
Vigasztalódás a gyászban DVD
A DVD megrendelhető itt.










