Találkozó azoknak, akik nem akarnak találkozni
Különös meghívót kaptunk egy Valetin napi találkozóra. Egy találkozóra, amely nem a szerelmeseknek szól, hanem azoknak, akik nem vágynak már találkára, legalább is azzal nem, aki korábban a párjuk volt. Singer Magdolnát, a találkozó egyik szervezőjét kérdeztük arról, hogy mi van a szokatlan meghívás mögött.
Hogy jött az ötlet, hogy Valentin napra olyan eseményre hívjanak, amely éppen a válási krízisben lévőket szólítja meg, holott Valentin a szerelmesek napja?
Karácsonykor megemelkedik az öngyilkosságok száma. Ez azt jelenti, hogy a szeretet ünnepe, amelyet a boldog párok és családok tudnak felhőtlenül ünnepelni, még jobban kiemeli azoknak a magányát, akiket nem vár otthon senki. Valentin is felerősíti a kontrasztot a szerelem boldogsága és a párkapcsolati krízisek megpróbáltatása között. Úgy gondoltuk, hogy azokat, akik nem ünnepelni, hanem szabadulni szeretnének egy fájdalmas teherré vált kapcsolatból – vagy fordítva, tőlük akar megválni a párjuk − ezen a napon még jobban megérintheti egy olyan hívás, ami éppen ebben ígér segítséget.
Ki ez a „mi”, akik úgy gondolták? Kik és mire hívják a válási krízisben lévőket?
Annak az induló csoportnak a vezetői vagyunk, amelyről ez az információs est ad tájékoztatót. Trénerekként dolgozunk. A társam, Czellár Móni life coach és playback színész, én magam pedig Singer Magdolna veszteségfeldolgozásra szakosodott mentálhigiénés szakember, emellett író és újságíró vagyok.
Tavaly jelent meg Júlia vagyok és válok című regénye. Ez a tréning vagy csoport, aminek a tájékoztatójára invitálnak, kapcsolatban áll a könyvvel?
Történetileg igen. A könyvben saját válási krízisemet dolgoztam fel. Akik olvasták, sok részletben magukra ismertek. Nem ritkán olyan érzésekre és gondolatokra, amelyeket nem mertek kimondani, néha önmaguk számára megfogalmazni sem. A könyv megjelenése óta egyre többen fordultak és fordulnak hozzám tanácsért. Mónival azért dolgoztuk ki a VÚ (Válás és Újjászületés) szemináriumot, hogy segítsünk vele azoknak, akik elakadtak ebben a folyamatban, vagy nem tudják kivel megbeszélni a közben felmerülő problémáikat, vagy tudják, de úgy érzik, hogy hiába beszélnek róla, egy helyben forognak, s nem tudnak előbbre jutni. A VÚ szeminárium résztvevői – mert az első csoport már véget ért – úgy érzik, hogy segítséget kaptak ebben.
Mennyi ideig tart ez a szeminárium?
Az időtartam mindössze négyszer egy nap, de egy hónapos szünetekkel, tehát a folyamat négy hónapot ível át. Az első visszajelzések azt mutatják, hogy jól választottuk meg az időkereteket. Ahogy mondani szokták: a dolog „működik”.
És aki még nem tudja, hogy szeretne-e részt venni, de érdeklődik, hogyan tájékozódhat a részletekről?
Azt tanácsolom, mindenekelőtt hallgassa meg az első csoport résztvevőinek visszajelzéseit. Ha ennek alapján úgy érzi, hogy ez a számára is érdekes lehet, jöjjön el az információs estre, amire a meghívó is invitál. Az információs est díjtalan, bárkit szívesen látunk. Valentin napján, azaz február 14-én, hétfőn 18 órakor tartjuk. Jelentkezni ugyanott lehet, ahol a szemináriumi résztvevők visszajelzéseit tartalmazó videót megnézte, tehát itt.
Köszönöm a beszélgetést.
Én köszönöm.
Készítette: Radnóti Csaba


