Persze a vetélés, halvaszülés és szülés körüli halál olyan nagy tragédia, mély gyász a szülőknek, hogy a csoport befejezése nem jelent teljes felépülést, de az biztos, a csoport tagok nagy utat jártak be.  Azt mondják, el sem tudják képzelni, mi lett volna nélkülük a csoport segítsége nélkül. Éppen ezért az a él, hogy legyen több hasonló csoport, és nem csak Budapesten, hanem mindenütt az országban.

A gyászolókat segítő Napfogyatkozás Egyesület elnöke lettem, ezért ősztől nem én fogok csoportot indítani a Hospice Házban, hanem az lesz a feladatom, hogy a vezetőségi tagokkal együtt azon dolgozzunk, hogy elterjesszük a gyászfeldolgozó csoportokat az országban.

Különös meghívót kaptunk egy Valetin napi találkozóra. Egy találkozóra, amely nem a szerelmeseknek szól, hanem azoknak, akik nem vágynak már találkára, legalább is azzal nem, aki korábban a párjuk volt. Singer Magdolnát, a találkozó egyik szervezőjét kérdeztük arról, hogy mi van a szokatlan meghívás mögött.

Hogy jött az ötlet, hogy Valentin napra olyan eseményre hívjanak, amely éppen a válási krízisben lévőket szólítja meg, holott Valentin a szerelmesek napja?

Karácsonykor megemelkedik az öngyilkosságok száma. Ez azt jelenti, hogy a szeretet ünnepe, amelyet a boldog párok és családok tudnak felhőtlenül ünnepelni, még jobban kiemeli azoknak a magányát, akiket nem vár otthon senki. Valentin is felerősíti a kontrasztot a szerelem boldogsága és a párkapcsolati krízisek megpróbáltatása között. Úgy gondoltuk, hogy azokat, akik nem ünnepelni, hanem szabadulni szeretnének egy fájdalmas teherré vált kapcsolatból – vagy fordítva, tőlük akar megválni a párjuk − ezen a napon még jobban megérintheti egy olyan hívás, ami éppen ebben ígér segítséget.

Ki ez a „mi”, akik úgy gondolták? Kik és mire hívják a válási krízisben lévőket?

Annak az induló csoportnak a vezetői vagyunk, amelyről ez az információs est ad tájékoztatót. Trénerekként dolgozunk. A társam, Czellár Móni life coach és playback színész, én magam pedig Singer Magdolna veszteségfeldolgozásra szakosodott mentálhigiénés szakember, emellett író és újságíró vagyok.

Tavaly jelent meg Júlia vagyok és válok című regénye. Ez a tréning vagy csoport, aminek a tájékoztatójára invitálnak, kapcsolatban áll a könyvvel?

Történetileg igen. A könyvben saját válási krízisemet dolgoztam fel. Akik olvasták, sok részletben magukra ismertek. Nem ritkán olyan érzésekre és gondolatokra, amelyeket nem mertek kimondani, néha önmaguk számára megfogalmazni sem. A könyv megjelenése óta egyre többen fordultak és fordulnak hozzám tanácsért. Mónival azért dolgoztuk ki a VÚ (Válás és Újjászületés) szemináriumot, hogy segítsünk vele azoknak, akik elakadtak ebben a folyamatban, vagy nem tudják kivel megbeszélni a közben felmerülő problémáikat, vagy tudják, de úgy érzik, hogy hiába beszélnek róla, egy helyben forognak, s nem tudnak előbbre jutni. A VÚ szeminárium résztvevői – mert az első csoport már véget ért – úgy érzik, hogy segítséget kaptak ebben.

Mennyi ideig tart ez a szeminárium?

Az időtartam mindössze négyszer egy nap, de egy hónapos szünetekkel, tehát a folyamat négy hónapot ível át. Az első visszajelzések azt mutatják, hogy jól választottuk meg az időkereteket. Ahogy mondani szokták: a dolog „működik”.

És aki még nem tudja, hogy szeretne-e részt venni, de érdeklődik, hogyan tájékozódhat a részletekről?

Azt tanácsolom, mindenekelőtt hallgassa meg az első csoport résztvevőinek visszajelzéseit. Ha ennek alapján úgy érzi, hogy ez a számára is érdekes lehet, jöjjön el az információs estre, amire a meghívó is invitál. Az információs est díjtalan, bárkit szívesen látunk. Valentin napján, azaz február 14-én, hétfőn 18 órakor tartjuk. Jelentkezni ugyanott lehet, ahol a szemináriumi résztvevők visszajelzéseit tartalmazó videót megnézte, tehát itt.

Köszönöm a beszélgetést.

Én köszönöm.

Készítette: Radnóti Csaba

Nyilván az ünnep hangulata is hozta ezt, de azt is láttam, hogy a csoportok is éppen oda jutottak, hogy képessé váltak egymás segítésére már nem csak a csoport találkozón, hanem levelezésben is. Hihetetlen ez a segítő erő. Ez azért is töltött el örömmel és hálával, mert tapasztalom, a gyász mennyire nehéz és hosszú folyamat és mennyire kicsi a segítés lehetősége ebben a folyamatban. Ezért látni valamit, ami ennyire egyértelműen hozzásegít a lelki egyensúly visszaszerzéséhez, persze, hogy ujjongással tölt el.

Az viszont baj, hogy nem nagyon vannak ilyen csoportok. Nincsenek csoportvezetők, akik vállalnák, hogy összeszerveznek és vezetnek csoportokat. Tulajdonképpen a Hospice Házban Adriennek is (aki a másik csoportot vezeti sok éve) és nekem is lassan az lehetne a legfontosabb feladatunk, hogy utódokat neveljünk ki, hiszen ha mi elfáradunk – nyugdíjba megyünk – akkor ki lesz, aki a helyünket átveszi?

Az Advent azonban a reményt is jelenti.  Ha ebben a tudatban gyújtják meg a gyertyákat, akkor talán enyhülhet a fájdalom. Az Advent eljövetelt jelent szó szerint, egy kisbaba eljövetelét – Jézus Krisztusét. És remélhetőleg azoknak a babáknak az eljövetelét, akiknek a szülei nagyon várják érkezésüket.

Azóta több stábmegbeszélés is volt, kezdem megismerni a kollégákat és gondoltam, ajánlom ezt a jó kis csapatot, hiszen itt annyiféle segítségnyújtási lehetőség van, hogy mindenki megtalálhatja a hozzá legjobban illeszkedőt.  A Kodály körönd közelében van ez a stúdió, tehát központi helyen.

Honlapcím:  www.napszikra.hu

Az, hogy ki hogy viseli ezt a veszteséget, függ attól is, hogy hány éves az illető anya, mennyi lehetősége van újabb gyermek vállalására, könnyen fogan-e meg, vagy nagyon nehezen, van-e már gyermeke. Az sem mindegy, melyik gesztációs hétben történik a vetélés, hiszen minél több időt tölt a baba az anya méhében, annál erősebb a kötődés, annál nehezebb a feldolgozás.

Azt tapasztalom, hogy azok a szülőpárok, akik alapvetően életigenlőek, az élethez pozitívan, bizalommal viszonyulnak, könnyebben elfogadják, hogy az élet részét képezik a veszteségek is, és ezzel együtt kell élnünk. Tudomásul veszik, hogy rossz dolgok nem csak mással történnek, hanem bizony mindenkivel.

Nem mindenki rendelkezik azonban ekkora erővel, azoknak esetleg több segítségre van szükségük. Ezt elsősorban a környezet adhatja meg, de felkereshető segítő hivatású szakember is.

A gyász feldolgozása szempontjából szerepe van az egészségügyi személyzet hozzáállásának, ahol kedvesek, együtt érzőek, támogatóak, ott az anyákban nem gyűlnek össze elkerülhető keserűségek az átéltek során.  A hazatérés után pedig a férj szerepe nagy – aki azonban maga is elszenvedte a veszteséget – és a családtagok, barátok hozzáállása.

A következő kisbaba fogantatásával érdemes várni fél évet, vagy akár egy évet is – attól függően, mikor érzi magát a szülőpár lelkileg is felkészültnek egy újabb kisbaba fogadására.

Most Halottak Napja van,  és sok anya, aki vetéléssel, vagy szülés körüli halál következtében elveszítette a babáját, gyújt mécsest és emlékezik akkor is, ha a magzatnak-babának nincs sírja, nincs urnája. Érdemes is ezt megtenni, sőt, annál inkább, minél inkább nincsenek, vagy alig  emlékképek, nincs semmi megfogható, amire lehetne emlékezni, amibe lehetne kapaszkodni.  És persze az apáknak éppúgy, hiszen ez éppen úgy az ő veszteségük, mint az anyáké. A korai veszteségek, a magzatelvesztés különböző módjai következtében létrejött gyász esetében sokszor megtörténik, hogy amikor a nő már kezd jól lenni, akkor jön elő a férfi gyásza, mivel akkor meri megengedni magának, hogy ne legyen erős. Ezzel az a baj, hogy nincs szinkronban a pár, és ez néha konfliktusokhoz vezet.  Jó lenne, ha az ünnep alkalmával gyújtott gyertya mellett tudnának a párok közösen emlékezni egy kicsit, és elbeszélgetni, és akkor talán meg is könnyebbednének egy kicsit.